1981-ben adtak ki egy könyvet, melyben Sebes Gusztáv meséli el
életének sikereit. A könyv nagy része közepes, hanem amikor eljut arra
a pontra, amikor magyar szövetségi kapitány lett, onnan apró
részletességgel írja le, miként állította össze a csapatot, milyen
tapasztalatokat szerzett. Két fontos dolgot szögezett le. Egyrészt a
válogatott egységét leginkább úgy lehet megteremteni, ha 1-2 klubból
kerülnek ki a válogatott focisták. Az arany csapat tagjai jó részt a
Kispest, és az MTK csapatából kerültek ki. Ma, 2017-ben talán a FTC,
és a Videoton lenne a legalkalmasabb arra, hogy inkább kicsit gyengébb
képességű játékosok alkossák a válogatottat, de legalább legyen
csapategység, összeszokottság.
A másik élmény az, hogy a pszihés fölkészítés ugyanolyan fontos, mint
a taktikai. Erről mesélt el egy jó kis történetet Sebes Gusztáv:
"Az első meccsen kikaptunk a Csehszlovákoktól 5-2-re. Ezután
következett az osztrákok elleni meccs. Délelőtt átmentem Budára,
Likával beszélgettünk, megittunk egy feketét. Csónakon jutottunk
vissza a Dunán, Lika végig remegett. Partraszálláskor olyan
szerencsétlenül lépett ki Lika a szárazföldre, hogy a csónak
felborult, én, és az evezős a vízbe estünk. Az evezős fiún csak egy
rövid nadrág volt, rajtam öltöny. Ahogy szárazföldet értem, a fiúk
hasukat fogva közeledtek. Én viccre vettem a dolgot, amikor a
kalapomat kicsavartam, jó kiadós slaggot zúdítottam közel álló
játékosaimra. Ez az intermezzo feledtette játékosaimmal a nagy tétet,
ellazultak. Likának kellett figyelmeztetnie a stábot, hogy ideje lenne
bemelegíteni. A fiúk ilyen lelkiállapotban futottak ki a gyepre, és
6-1-re nyertek. Ekkor jöttem rá, hogy a mentális felkészítés is nagyon
fontos."

Hatvani kalandozásunk során egy kedves, de öregedő sportemberrel
spannoltunk. Annyit tudunk, hogy Gyuszi a neve, és korábban a Hatvan
nagy csapatában focizott. Elmondta, hogy lehetnek bármilyen
képességűek a játékosok, ha nincs kohézió, nincs eredmény.
De ami ennél sokkal értékesebb mondása volt: aki egy fejelés után
megigazítja a haját, az ne focizzon.

Sokan sokféle módon nyilatkoznak meg a válogatott andorrai veresége után.
Nem akarunk beállni sem a "kurva anyázók", sem pedig a felmentők sorába. Ami történt megmagyarázhatatlan, ugyanakkor aki az EB idején hangosan ünnepelt és kiállt a válogatott mellett, annak továbbra is ki kell tartania az ügy mellett, még akkor is, ha véleményünk szerint a legjobb az volna, ha mindenki, aki pályára lépett Andorrában, illetve pályára kellett volna lépnie, eltiltásra kerülne a további válogatottságtól. Tabula rasa lenne ez a javából, de most valószínűleg erre lenne szükség.
Megértjük azokat a szurkolókat, akik elkeseredetten, kemény szavakkal illették a játékosokat, a szövettségi kapitányt, levetették a mezt a futballistákról. Átutazták fél Európát pénzt, időt és fáradságot nem kímélve, hogy egy történelmi vereséget lássanak...
De nem értjük meg azokat a fiatal játékosokat, akiknek itt volt a bizonyítási lehetőség és akik ehhez képest lélektelen és elfogadhatatlan játékkal rukkoltak elő.
Nem értjük meg Bernd Storckot, aki egy-két váratlan húzásának sikerén felbuzdulva szinte utánpótlás válogatottat formált a felnőtt csapatból. Meg kell jegyezni persze, hogy jórészt kényszerpályán mozgott.
Nem értjük meg azt a néhány tapasztalt játékost, akik ugyan elutaztak Andorrába, a hátukon kellett volna cipelni a csapatot, ehhez képest rendkívül gyenge, színtelen-szagtalan teljesítménnyel rukkoltak elő. De ők legalább ott voltak.
De legfőbbképpen: nem értjük meg azokat a játékosokat, akiknek valóban szégyenfalon a helyük, akik nem utaztak el, "túl sok" klub elfoglaltságra, kamu sérülésre, esküvőre, vagy júliusi mérkőzésekre való rápihenésre hivatkozva. Az ő hozzáállásuk elfogadhatatlan és méltatlan magát profinak nevező  sportemberhez, magyar válogatott futballistához. Elfogadhatatlan volt azt gondolni, pláne a futball mai viszonyai közepette, hogy bármilyen ellenféllel szemben elegendő lesz kiküldeni néhány tizenéves srácot, majd ők lerendezik a mérkőzést, majd a csürhe elvégzi a piszkos munkát. Talán egy német válogatottban felmerülhet ilyesmi, de egy magyarnál, amely annyi arcpirító kudarcon ment már keresztül az elmúlt évtizedekben, semmi esetre sem.
A teljesség igénye nélkül álljanak itt neveik ezeknek a játékosoknak:
Berecz Zsombor, Böde Dániel, Dibusz Dénes, Elek Ákos, Gera Zoltán, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik, Nemanya Nikolic, Németh Krisztián, Szalai Ádám.
Változatlanul: hajrá Magyarország!
És őszintén gratulálunk az andorrai csapatnak.

A gödöllői járási bajnokság utolsó fordulójában a Kistarcsa, valamint a Gödöllői Szent István Egyetem csapata küzdött egymással a bajnoki aranyért. Egy pont volt a gödöllőiek előnye, így csak az volt a lényeg, hogy ki hány pontot szerez az utolsó játéknapon. Ehhez képest a Kistarcsa 27-0-ra győzött a Zsámbok tartalékcsapatának pályáján, míg a gödöllői egyetemisták 20-1-re lépték le a Kisalagot, szintén idegenben. Nem szükséges leírni, mire gondolunk, azt hiszem, mindannyian gyanítjuk, mi lehetett a háttérben... Más kérdés, hogy a dolog értelmét nem látjuk, hiszen egy 2-0-as győzelem ugyanannyit ért volna mindkét félnek, nem a gólarány döntött... Az sem valószínű, hogy valaki komoly tétben ezekre a meccsekre fogadott volna...
Érdekes egyébként a Pest-megyei járások bajnokságait végigböngészni, volt ahol négy csapat is idő előtt megunta a dolgot, így a 14 csapatos bajnokság utolsó fordulójában már csak három mérkőzést rendeztek...
Tegnap 24 év után ismét magyar bajnoki címet szerzett a Budapest Honvéd. Néhány óra felhőtlen ünneplés után ma már inkább azon törhetik a fejüket a Honvéd háza táján, mi lesz a nyári BL selejtezőkön, hiszen távozott az edző, Marco Rossi  és több játékos is jelezte, tovább kíván lépni.
Rossi döntése érthető, a csúcson kell abbahagyni. Nem várta meg, míg júliusban egy litván ellenfél két válra fekteti a Honvédot. Más kérdés, hogy néhány napot várhatott volna, ameddig a Honvéd háza táján mindenki "kiünnepli" magát.
Ebben a helyzetben viszont sokat nem remélhetünk a nyári nemzetközi szerepléstől, annál inkább a már említett litván ellenfél... Ráadásul a Honvéd nem lesz kiemelt sem...

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/video-a-palya-ahol-meccs-kozben-athuz-a-vonat-2443523

A Zsámboki focicsapat talán legnagyobb sikere, hogy az 1970 tavaszi
félfordulós hetedosztályú bajnokságot megnyerték. A 70-es, 80-as
években a Gödöllői járás középcsapatai közé tartoztak. A 90-es években
érthetetlenül meggyengültek, volt 10-0, 17-0, 8-0 is. 2000-ben
megszűnt a csapat, és csak 2013-ban alakult újra. A felnőtt csapat a
Megye II középmezőnyéhez tartozik, az utánpótlással viszont komoly
gondok vannak. Nincs meg a létszám, lányokat kell bevenniük a gyerek
csapatokba, no meg fuzionálásra kényszerülnek a szomszéd
településekkel a létezés érdekében. Errefel létrehozott a vezetőség
egy tartalékcsapatot, amit már nem bír el a település. Borzalmas
gólaránnyal, nagyon kevés lőtt góllal kínlódnak a hatodosztályban.
Nincs sok értelme.

A Soroksár majdnem 65 év után juthat vissza az NBI-be. 10 évet
töltöttek az élvonalban, 1932-ben jutottak fel először és legutoljára 1953-ban jártak ilyen
magasságokban. 1934-ben érte el a Soroksár legnagyobb sikerét: ekkor elhódították a magyar kupát is. Öt alkalommal szerzett a Soroksár bajnoki címet a másodosztályban. Idén aligha szerzik meg hatodik aranyérmüket, mégis nagy dolog ez a klub életében. Az NBII második helyén
áll a csapat, 3 ponttal megelőzve a Kisvárdát. A hőskori pesti
csapatok zöme mára már vagy megszűnt, vagy a BLSZ II-ben sínylődik. A
BTC, a Nemzeti, a Testvériség, a Budai AC. A Soroksár jó szereplését
döntően befolyásolhatta az, hogy a Fradi fiókcsapataként működik már
évek óta. Persze a feljutás még korántsem dőlt el, de a múltja alapján mindenképp esélyesebbnek tűnik a Soroksár, mint ellenfelei, a Kisvárda, vagy a Balmazújváros.

A Felcsút hétvégi bajnoki mérkőzésén Szatmári Lóránd a harmadik percben szemben állt egy az egyben a kapussal. Ahelyett, hogy megpróbálta volna kicselezni ellenfelét és a kapuba továbbítani, feldobta magát, a harmadik percben... A mérkőzés hevében, főleg az utolsó percekben előfordul, hogy az ember ilyen módszerekhez folyamodik, de hogy a meccs legelején a futballista a gólszerzés helyett a színészkedéshez forduljon... Talán a tévés közvetítés és a nyilvános szereplés lehetősége hozta ezt ki a csatárból. Valószínűleg egész héten készülhetett erre a mutatványra...

Tudunk építeni stadiont? Nos, úgy néz ki, nem mindenhol. Balmazújvárosban most épp az
derült ki, hogy ugyan potom 160 millióért fűthetővé tették
a pálya talaját, a hétvégén mégsem lesz NB II-es meccs a városban. Ki
nem találnák hogy miért!

Vajon mikor kapcsolták be a fűtést (fotó:
balmazfoci.hu)

„Az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatában előírtaknak megfelelő automata
öntözőberendezéssel megépített, alácsövezéssel fűthető játéktér és a
2435 ülőhelyes,
fedett lelátó a kiszolgáló létesítményekkel együtt kitűnően vizsgázott.”
Mindezt július 22-én mondták, amikor avatták a stadiont.

Nos, úgy néz ki, hogy a „bizonyítványosztást” ki kellett volna tolni
legalább télig, mert az „alácsövezett fűthető játéktér” bizony óriási
elégtelent kapott.
Vagy az, akinek használnia kellene.

Pedig erre nem kevesebb, mint 160 millió forintot költöttek, és a
hivatalos tájékoztatás szerint „a gyökérzónában 10-11 Celsius fokos
hőmérsékletet lehet
biztosítani, akármilyen hideg is van. A balmazújvárosi pálya fűtésének
a specialitását a termálvíz adja, ezt a névadó szponzor, a szomszédban
lévő Kamilla
gyógyfürdő biztosítja a klub számára.”

Ehhez képet mellbevágó, hogy az MLSZ elhalasztotta a vasárnapi
Balmazújváros–Békéscsaba NB II-es mérkőzést, mert a klub tájékoztatása
szerint „A játéktér
több, mint 90 százalékát jég borítja.”

Lehet, nem tudják, hogy nem elég megépíteni a talajfűtést, ilyenkor
télen be is kell kapcsolni!

Az ember néha bízik abban, hogy a magyar futball lépdel előre, aztán jön ez a
balmazújvárosi pályaügy, és kiderül, még mindig vannak nagyon
vicces, vagy inkább elszomorító történetek. Most például az, hogy bár
az MLSZ előírja, közpénzből milliókat költenek rá, mégsem kötelező
bekapcsolni a
pályafűtést ott sem, ahol azt már kiépítették. Hogy miért nem? Na, az
erre adott válasz is nagyon vicces.

Ma már mindenki hallott arról, hogy a hétvégén nem rendeztek bajnoki
mérkőzést Balmazújvárosban a pálya alkalmatlansága miatt, pedig nem
kevesebb, mint
160 millió forintért építették ki a talajfűtést. A hivatalos indoklás
szerint hiába van fűtésrendszer, pénz nincs az üzemeltetésre.

Persze, nagy kérdés, mit szól ehhez a Magyar Labdarúgó Szövetség,
amely egyébként előírja, hogy legyen ilyen rendszer a felújított
stadionokban.
Ki nem találnák,
milyen választ
 adtak a szövetségben!

„Tény az is, hogy a fejlesztések egy része már befejeződött, vannak
olyan stadionok, amelyekben rendelkezésre áll a pályafűtés rendszere.
Ezek alkalmazása
a klubok egyedi döntése. A versenyegyenlőség szempontját figyelembe
véve, és e döntést összehangolva az ország területén zajló
infrastruktúra fejlesztéssel,
akkor tehető kötelezővé a pályafűtés, amikor befejeződött a stadionok
modernizációs programja. Azt követően tehát, amikor minden résztvevő
rendelkezik
fűthető pályával, a fent leírtak érdekében kötelező lesz a
berendezések használata annak érdekében, hogy a játékteret kedvezőtlen
időjárási körülmények
melletti is biztosítani lehessen.”

Azaz figyelem: Balmazújvárosban, vagy a többi, talajfűtéssel
rendelkező stadionban azért nem kötelező bekapcsolni a közpénzből épül
rendszert, mert azzal
előnybe kerülnének ezen klubok azon csapatokkal szemben, melyek
stadionjában még nincs ilyen rendszer.

Azt hiszem, agyrém az egész.

Régóta valljuk, hogy a magyar, és az elit fociországok között a pályán a legkisebb a külömbség. Nem sokat mondd el, ha 3-0-ra kikapunk a horvátoktól, vagy 4-0-ra a norvégoktól. Túl azon, hogy mindezek csupán rágalmak, meg sem történtek, ez csak a felszín. A mély azonban még sokkal tisztátalanabb dolgokat rejt. A szurkolói magatartástól kezdve, az infrastruktúrán, és a rossz döntéshozókon át, egészen a szponzorhálózatig, no meg a gyalázatos utánpótlásig.
Az amatőr fociban is jóval nagyobb a külömbség. Mivel az angoloknál az első négy osztály profi, és az első 10 osztály országos, így nehéz összemérni. Az viszont biztos, hogy egy angol harmadosztályú csapat földbe gázolna egy magyar harmadosztályút. Náluk a harmadosztályban is sok a minőségi külföldi játékos, például volt már sokszoros elefántcsontparti, és ausztrál válogatott is ebben a bajnokságban.
A Svédeknél példaként az ötödosztályú csapatoknak is van konditermük, és fizoterapeutájuk.
Amíg az amatőr foci fellegváraiban egy negyedosztályú meccsen is 30.000 néző van kint (erre brazil, és német példa is van), addig nálunk az NBIII-ban kevesebb, mint 100 ember lődörög a pálya körül, jóformán azt sem tudják, hogy kik játszanak, és a biztonságiak is tiltják a hangos, de sportszerű szurkolást. Márpedig nálunk nagyon sokszor a sportszerűtlen magatartást sem tudják a stadionokon kívülre száműzni. Az angolok már réges régen megbírkóztak ezzel a problémával. Nálunk NBIII-től lefelé nagyítóval kell szponzort keresni. Nem éri meg a befektetőknek.
És akkor az utánpótlásbeli szakadékokról nem is beszéltünk.
A rossz döntéshozókról csak annyit, hogy a toppligákban egy jól bevált módszer van, nálunk pedig évente muszáj változtatni vagy a bajnoki rendszeren, vagy a kupa lebonyolításán. A németek már legkésőbb június végére tudnak mindent a következő szezonnal kapcsolatban. Magyarországon augusztus eleje-közepe táján  is teljesen bizonytalan minden.

Hajrámagyarok!